Munkavédelmi oktatás fajtái

Munkavédelmi oktatás fajtái

A munkavédelmi oktatást a munkáltató köteles megszervezni (vagy az általa megbízott szakember) minden munkavállaló számára. Az oktatásnak elméleti és gyakorlati részből kell állni. A részt vevő munkavállalóktól valamilyen formában meg kell győződni az oktatáson elhangzott információk célba jutásáról. Ennek a meggyőződésnek több formája lehet, akár az oktatás utáni visszakérdezés, de lehet akár írásos (teszt) formája is. Munkaidőben kell tartani az oktatást, amelynek időtartama általában egy óra hosszúságú szokott lenni.

A munkavédelmi oktatás fajtái

Előzetes oktatás. Munkába álláskor az újonnan belépő dolgozóval meg kell ismertetni a biztonságos munkavégzéshez szükséges követelményeket. Elméleti és gyakorlati szinten is szükséges megismerkedniük pl. a szükséges védőfelszerelésekkel, azok megfelelő használatával. Emellett a munkahelyi renddel, a kapcsolódó jogszabályi előírások által biztosított jogokkal és kötelezettségekkel, továbbá a baleset esetén szükséges teendőkkel.

Ismétlődő oktatás. Időszakosan (évente) szükséges ismételni az oktatásokat akkor is, ha semmi rendkívüli esemény, technikai, technológiai újdonság nem indokolná. Általában a cégek munkaügyi szabályzatában kell leírva lennie az erre vonatkozó előírásoknak, szabályozásnak.

Rendkívüli oktatás. Soron kívüli munkavédelmi oktatásra akkor van szükség, ha megváltoznak a munkavégzés körülményei, vagy új eszköz, gép bevezetésekor, esetleg már meglévő átalakításakor. Továbbá, ha új helyre kerül egy kolléga, vagy ha új technológia kerül bevezetésre. Emellett, baleset esetén vagy munkahelyi megbetegedés bekövetkezése után is szükséges rendkívüli munkavédelmi oktatást tartani.

A munkavédelmi oktatásnak mindig az adott ágazatra, cégre, munkakörre, intézményre szabottnak kell lennie. Fontos az elméleti oktatás mellett konkrét gyakorlati példákkal történő szemléltetés is. Az oktatás tényét, idejét, helyszínét stb… mindig munkavédelmi naplóban kell dokumentálni.

A TSR Safety Kft csapata ügyfelei számára vállalatspecifikus oktatási tematikákat készítenek, melyben a munkakörökre jellemző szabályozásokat rögzítenek. Ezáltal az oktatásokon elhangzott információk a munkavállalók minden napjaiban a tevékenység közben is visszaigazolást nyernek. A megszokott „száraz és unalmas” munkavédelmi oktatás helyett a cég működésére szabott oktatást tartanak, közérthető nyelven, gyakorlati példákkal tűzdelve, akár e-learning formában is.

Megosztás