Tűzvédelmi szabályzat készítésére, valamint magára a tűzvédelem egészére, azért van szükség, mert a tűzvédelemre vonatkozó jogszabályok és előírások betartásával lehetőség nyílik tűzesetek elkerülésére, továbbá a tűzbiztonság megteremtésére.

A megfelelő tűzvédelmi szabályzat készítés azért is kulcsfontosságú, mert ez a dokumentum tartalmazza az épületre vagy épületrészre vonatkozó tűzoltási intézkedések összességét. Ezen eljárásrendek pontos betartásával megakadályozható a tűz továbbterjedése, és ezáltal elkerülhető a nagyobb tűzkár keletkezése is, amellett, hogy az épületben tartózkodó személyek is nagyobb biztonságban vannak általuk.

 

Tűzvédelmi szabályzat készítése: Kinek kell?

A tűzvédelmi törvény 19.§-sa értelmében tűzvédelmi szabályzat készítésére kötelezett: az a vállalkozás, ahol több mint 5 munkavállalót foglalkoztatnak, vagy az olyan munkahelyek ahol található olyan helyiség, melynek befogadóképessége meghaladja az 50 főt, illetve kereskedelmi szálláshelyek üzemeltetése esetén is kötelező.

Azon vállalkozásoknak, akiknek szükséges a tűzvédelmi szabályzat készítése, gondoskodniuk kell arról is, hogy alkalmazottjaik kivétel nélkül megismerkedjenek, a szabályzatban írtakkal, valamint annak szabályait betartva végezzék feladataikat. Ezenfelül a munkáltató köteles a tűzvédelmi oktatás megtörténtét oktatási naplóban is rögzíteni. A rögzítés során az oktatáson résztvevőket aláírásukkal vagy egyéb módon azonosíthatóan igazolni kell.

A munkáltató feladatai közé tartozik az is, hogy a gazdálkodó szervezettel kapcsolatba kerülők (pl.: szállóvendégek) is a rájuk vonatkozó mértékben megismerjék a tűzvédelmi szabályzat tartalmát.

 

Tűzvédelmi szabályzat készítése: Határidők és aktualitás

A 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet alapján a tűzvédelmi szabályzatot még a rendeltetésszerű tevékenység végzését megelőzően el kell készíteni, és a tevékenység végzésének kezdetétől fogva az abban foglaltakat alkalmazni szükséges.

Ideiglenes tűzvédelmi szabályzat készítése abban az esetben lehetséges, ha az, a legfeljebb hat hónapos időtartamú próbaüzem időszakára készül. A próbaüzem végét követő 30 napon belül a szabályzat végleges formáját kell kiadni.

Kiemelten fontos, hogy a tűzvédelmi szabályzatnak minden esetben naprakésznek, az aktuális tűzvédelmi helyzetre vonatkozónak kell lennie. Ha olyan változás következik be, mely kihat a tűzvédelmi helyzetre is, akkor a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül szükséges a szabályzat tartalmát frissíteni. A változásokat pedig tűzvédelmi oktatás keretein belül ismertetni kell az érintettekkel.

 

Tűzvédelmi szabályzat készítése: Tartalmi elemek

A 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat kötelező tartalmi elemeit is megfogalmazza. Ez alapján, egy tűzvédelmi szabályzat tartalmi elemei között szerepelnie kell - a teljesség igénye nélkül - az alábbiaknak: a tűzvédelmi feladatokat ellátók kötelezettségeinek, a tűzvédelmi szervezetre vonatkozó szabályoknak, a tűzvédelmi előírásoknak a helyiségekre vonatkozóan, és az összes helyiség tűzvédelmi besorolásának.

Továbbá a tűzveszélyes tevékenység végzésére jogosultak listájának, a tűzvédelmi oktatással kapcsolatos feladatoknak és követelményeknek, a tűz esetén végrehajtandó feladatoknak, a tűzoltóság segítésére vonatkozó szabályoknak, a tűzriadó tervezetének, az 50 főnél nagyobb befogadó képességű terek maximális kapacitása és rendeltetésszerű használata feltételeinek. A szabályzatban fel kell tüntetni a készítésének dátumát, valamint a készítőjének adatait is.

 

Tűzvédelmi szabályzat készítése: Ki készítheti el?

A tűzvédelmi szabályzat készítése a 9/2015. (III. 25.) BM rendelet szerint kizárólag legalább középszintű tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező személyek készíthetnek, illetve módosíthatnak. Vannak esetek azonban, ahol a jogszabály értelmében csak felsőszintű tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező személyek készíthetnek, módosíthatnak tűzvédelmi szabályzatot.

Amennyiben a tűzvédelmi dokumentáció készítésére, módosítására jogosultság nélküli személyt bíznak meg 50 000 Ft-tól 1 000 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki.

 

Kérdés esetén keresse bizalommal a TSR Safety munkatársait, akik szívesen segítenek Önnek megtalálni a megfelelő jogosultsággal rendelkező szakembert a tűzvédelmi szabályzat elkészítéséhez, módosításához!